Az 1970-es, 80-as években az Egyesült Államokban számos olyan, főként művészeti kísérletezés zajlott, amely az évszázadok óta meglévő történetmesélés hagyományára épült. A vizuális történetmesélés személyes hangvételével, a mindennapi emberek történetével nagyobb közönséget tudott megszólítani. Így hamar a vizuális művészeti, majd egyéb területek oktatásának része lett a hagyományos, személyes elbeszélést a kortárs technikákkal ötvöző módszer.
Az eleinte vándorszínházi performance-okon, majd a televízióban is megjelenő, személyes hangvételű üzenetekkel, a „video postcard”-okkal a nézők könnyen tudtak azonosulni, eszükbe jutottak róluk saját történeteik, így a műfaj hamar népszerű lett. Az oktatás különböző területei is egyre jobban kezdték használni.
Az első évtizedekben csak nagy technikai apparátus mozgatásával létrejövő személyes üzenetek, kisfilmek elkészítése a digitális technikák robbanásszerű elterjedésével még jobban elérhető lett. Így egyre szélesebb közönséget lehetett bevonni a készítés folyamatába. 1993-ban San Franciscóban, az Amerikai Filmintézet keretein belül szervezték meg az első „személyes narratívájú kisfilm készítő” szemináriumot. Ugyanott, egy évvel később jött létre a Center for Digital Storytelling, amely központ azóta is rendszeresen szervez általános és specializált szemináriumokat.
Európában „hivatalosan” 2003 óta honosodott meg a módszer, amikor is a BBC Wales regionális televíziós társaság a különböző, több helyen működő digitális történetmesélő kurzusok tapasztalataira építve saját programot, központot indított el. A nagyszabású és sok emberhez eljutó – a televízióban minden este egy-egy, a régióhoz köthető személyes digitális történetet láthatott a néző – projekt sikerének hatására számos oktatási, képzési, egészségfejlesztési, közösségi területen indítottak hasonló programokat, így mára Wales lett a digitális történetmesélés európai központja.
Az egyes országok és intézmények különbözőképpen értelmezik és használják a digitális történetmesélést. Ezek bemutatására és megvitatására évente rendeznek fesztivált Wales-ben, illetve pár évente nemzetközi konferenciákat különböző országokban.
Az általunk használt módszer alapvetően a Wales-i Yale College, Wrexham módszerét és programját veszi alapul.
A digitális történetmesélés egy módszer, amely segít önmagunkra, a történetünkre koncentrálni, azt szavakba önteni, dramatizálni és fényképek segítségével mások számára is elmesélni.
A műhelymunka csoportban zajlik, a résztvevők egymással osztják meg történeteiket, együtt élik át a történet létrehozásának és megosztásának élményét. A közös élmény erős csoportkohéziót képez a résztvevők között.
A digitális történetmeséléssel a mesélő személyes élményét dolgozza fel a fényképei segítségével. A folyamat végeredménye egy saját hanggal kísért, személyes képekre épülő kisfilm.
A digitális történetmesélés folyamata:
A digitális történetmesélés lehetőséget ad a résztvevőknek, hogy jobban megismerjék önmagukat, más oldalukról egymást. Fejleszti az kreativitást és az önkifejezést. A műhelymunka során megszerzett ismeretek (pl. vágórpogram kezelése) további hasznosításának csak a résztvevők fantáziája szab határt.
Szakembereink segítségével olyan kis létszámú (6-8 fő) tréningeket, szemináriumokat szervezünk, amelyeken a diák vagy felnőtt résztvevők:
Alapszemináriumaink mellett egyedi igényeknek megfelelő időbeosztású és összeállítású kurzusokat szervezünk budapesti központunkban vagy bárhol az országban.
Filmek segítségével megismerkedés a digitális történetmeséléssel, felkészülés a szemináriumra.
Igény szerint a közös munka elején a résztvevők egy rövid, játékos program során jobban megismerhetik egymást, ezzel jól oldható a légkör.
Ez a szintén játékos formában megvalósuló munkafázis leginkább abból a szempontból fontos, hogy a mesélők egy olyan, egymást támogató, bizalmas kört alkossanak, amelyben feltárulhat a történetmesélés belső világa. A történetmesélő kör célja, hogy a végére a résztvevők számára megfogalmazódjon egy elmesélendő történet vázlata, amelyet utána történetté írhatnak, majd hangfelvételen rögzíthetnek.
A történetmesélők meghatározott szempontrendszer alapján és igény szerint külső segítséggel megírják az általuk elmondásra kerülő történetet, illetve elkészítik a digitális kisfilm forgatókönyvéül szolgáló úgynevezett storyboardot.
A mesélő felolvassa történetét, amely digitálisan rögzítésre kerül. Ez képezi a film narratív alapját. Feldolgozásra kerülnek továbbá a filmben használt fényképek (digitális fényképek összerendezése, hagyományos papíralapú képek beszkennelése).
(nem része a mini tréningnek)
A résztvevők általános, alapszintű bevezetőt kapnak a számítógépes kép- és hangszerkesztésről (editálás), illetve megismerik a szemináriumon használt videoszerkesztő szoftver alapszíntű használatát.
(nem része a mini tréningnek)
A résztvevők, igény szerinti segítséggel, elkészítik saját digitális történetüket: megszerkesztik a hangot, hozzáillesztik a megfelelő fényképeket, feliratot készítenek, szükség szerint manipulálnak egyes képeket, majd lezárják a szerkesztés folyamatát.
(A mini tréning résztvevőinek digitális történetét a storyboard alapján munkatársaink készítik el.)
A szeminárium résztvevőinek fontos élmény saját filmjük közös bemutatása, illetve a többiek filmjének megtekintése. A résztvevők kiértékelhetik, kötetlenül megbeszélhetik tapasztalataikat, észrevételeiket.
Az elkészült filmek a www.digitalistortenetmeseles.hu archívumába kerülnek, azok nyilvános hozzáférhetőségéről azonban készítőik rendelkeznek.
Az akkreditált tanár-továbbképzés elvégzését követően a résztvevők képesek lesznek a módszer iskolai alkalmazására.
Egy rövid bevezető alkalom után intenzív 3 napos munka
Heti rendszeres időpontokban, 4-5 órás alkalmak egy hónapon keresztül
Egy rövid bevezető alkalom után egynapos intenzív képzés technikai oktatás nélkül (a kisfilmeket munkatársaink készítik el)
